sehol semmi

Eskü féltem reggel!

-

Jó oké, tényleg jó napom volt, csupa mosolygás, meg mittudomén, de irigy vagyok rájöttem. Mindenkire akinek, egy kicsit jobb mint nekem, minden téren.Ez elég csúnya dolog, de hát bevallom, őszintén.

Ma egésznap húdekedvem volt, csak kicsit gyűlölködősebb téren. Kedvem lett volna felpattani és csak üvölteni, vagy valakit megölni. Szeretnék valakit megölni.

Találkoztam volna ma N-nel de nem jött össze, belátom egy kicsikét csalódott vagyok miatta, mert jól esett volna valakivel beszélni. Igen, már itt tartok, beszélni szeretnék.. Szívesen megosztottam volna vele boldogságomat, apró kis örömeimet, plusz bánatomat is, kiváncsi lettem volna a véleményére.

De hát mindegy, majd legközelebb.. Siettem haza, hogy akkor nővéremmel lehessek, de persze ő megint nincs itthon. Egyre szarabb a helyzet, eskü lassan csak én lakom itthon, ami kicsit meglepő, és elkeserítő is... Fasza lenne, ha jóban lennék anyámmal, vagy valami. De persze nem... Megvagyunk, beszélünk, kommunikálunk, mint két ember, de idén megint csak rosszabbodott a helyzet, és nem tudom miért...Talán csak azért mert én soha nem leszek a Nővérem. Vagy azért mert anyám túl olyan mint én...Valamelyik nap megkérdeztem tőle, hogy szerinte miért nem szeretem az embereket, mire csak annyi volt a válasz hogy; - Miért, kéne?! Anyum sem volt soha túl emberkedvelő. Ó hát inenn az életkedvem, kösszi!

Hétfőn kórház már alig várom.....!

-

Csak egy ölelést akartam ma, ennyi!