Esküszöm,tegnap magambaszálltam, amikor apám előadta a beszédét, arról, hogy mennyire elhanyagoltam, és kevesebb időt töltök vele.. Így belegondolva, igen tényleg hiányzik az az érzés amikor reggelente kint ülünk az erdőben, és csak nézem, hogy száll fel a köd,hallom az ágak roppanását, és meg-meg pillantok egy pár fülecskét a mezőn. Kicsivel arébb egy róka egerészik, majd hegyezi a fülét, amitől én is rögtön izgalomba jövök. Pár perc múlva mejelennek a gyönyörű suták a gidákkal, na de hol van ő?! Hamar megjön ő is, kicsit félelembe tartva a többieket. Óriási barna szemeivel, néz minket, kiszagolt, nincs mit tenni..Jelet ad, futás van, és már el is tűntek..De akkor is megéri, hisz felemelő érzés köztük lenni.. Látni ahogy, az állatok élik a maguk kis világát, nem törödve semmivel, rajtunk kívül semmi problémájuk nem lehet... Sajnálom apci, nem az én hibám....♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése