Hát a mai napról annyit, hogy igen megérte bemenni, az első órára. De legalább utána beültünk kfcbe egy toszott nagy kosárra, meg elmentünk pct csináltatni, ott beszélgettem a csajszival, és eléggé belevetettem magam a tetkó szervezésbe. De nem akarom elsietni, akarok egy pár tervet, már beszéltem Kedves Vilmossal is, remélhetőleg, hamar lecsapok rá.
-
Viszont ma, nagyon megijedtem, ismét itt volt az utcában.... Láttam, hogy észre vett, nem tudtam már elmenni semerre, pedig legbelül futni akartam, menekülni. Éreztem, hogy az adrenalin árad szét a testemben, lüktettek az ereim, és ahogy láttam, hogy elindult felém, éreztem, hogy a szívem is kihagyott párszor. Féltem. Mert tőle félek.... Egyre csak közeledett, én már megfolytottam magam előtt a hasitasim, maxon volt a fülembe a zene is, ne halljam még a saját lépteimet is. Gondoltam, ha sietek, még betudok fordulni a következő utcába, de ő gyorsabb volt. Megállt előttem egy pillanatra, rámvetett egy iszonyatosan szúrós tekintetet, vett egy mély levegőt, majd mintha ott se lennék, levett fél vállal, és elment. Én meg csak álltam tovább, nem tudtam mire vélni, egyszerre remegtem a félelemtől, és a megkönnyebüléstől....
Nem tudom, mit csináljak, talán szólnom kéne bátyámnak, de nem akarom elmondani neki az egész történetet. Ha neki nem akkor még is kinek...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése