szánalmas egy ember vagyok

Rájöttem, hogy mindig akkor ülök gép elé írni, amikor már teljesen "elkeseredtem". Nem tudok mást rá mondani mert ez van. Most jutottam el arra pontra, hogy már nem merek senkinek sem beszélni a problémáimról. Úgy érzem már mindenkinek elege van belőlem, és hogy még mindig nem tudtam túl lépni a dolgon. Értem én, hogy ez nem normális állapot, én sem szeretnék így lenni. Szar érzés, hogy valószínű megint csak magamon tudok segíteni. Jó,jó persze tudom, mindenki itt van mellettem, segítenek, szeretnek, jobbat nem is kívánhatnék. De már eljött az a pont, hogy tudom elég volt. Magamban is túl leszek rajta. Remélem.

Először is, ideje volt hajat váltani. Már Lilla is kérdezte, hol az új szín, hiszen akkor is szőke voltam. Már most sokkal jobban érzem magam. Egyébként, az az egy nyugtat, hogy szerinte, nem vagyok sok, és próbálja velem elhitetni, hogy ez normális. De végül is neki ez a munkája. Bár azért, jól esett amit múltkor mondott, hogy szomorú ha nem megyek, engem szeret, szereti ha megyek. Szeret hallgatni. Ez jól esik most.

Másodszor, én tényleg próbálkozom Márkkal kapcsolatban. tényleg szeretném hogy működjön a dolog. De teljesen úgy érzem, mindezt csak azért lenne, mert mások belebeszélték a fejembe, hogy ez nekem milyen jó lesz. Hát nekem nem az. De neki az, mert megkapja amit akar, és másoknak is, mert szerintük ez így van jól. Tehát én is boldog vagyok. Pedig ez csak önzőség, nem akarok egyedül lenni, amikor épp társaság kell. De ez így nem normális. Ő volt az egyik legjobb barátom, iszonyatosan megbántam, hogy belementem, és elveszítettem úgy ahogy én szerettem. Ez már csak azért van, hogy ne veszítsem el teljesen...Undorítónak érzem magam, hogy Vele is megtudom tenni mindezt.."Egy mentolos rágó minden párkapcsolat, ahol a ragaszkodás mozgatja az állkapcsomat.." Uhumm..

Harmadszor, iszonyatosan várom a jövőhetet, hogy menjek újra tetováltatni, ráadásul, abban reménykedem, hogy ez is segíteni fog, az elfuserálódott kis lelki világomon. Megvagyok zuhanva basszameg.

DE! Csináljuk a szobámat is, azóta elég jól tudok benne aludni, a rossz álmoktól eltekintve. 

Na de most komolyan rajta vagyok a témán, hogy jobb legyen, minden nap megpróbálok valami jót tenni, amitől jobb kedvem lesz. Néha úgy érzem nem megy, de nem adom fel, szeretném, hogy jobb legyen. Úgy érzem jobb emberré sikerült válnom, pozitívabb lett a hozzáállásom mindenhez, és szeretném ezt fenntartani, akkor is ha most épp nehéz és nem érzem így...