Az a jó, hogy amikor azt hiszem, változhatnak a dolgok, vagy reménykedem benne, hogy egy kicsit jobbra fordulnak, mindig rá kell jönnöm, hogy tévedek.

Így volt ez most is persze. Undorító. És a legfurcsább, hogy most mindenki viselkédésén meglepődök. Mindenki egy másik oldalát mutatja nekem. Vagy nem tudom. Én örülök neki, hogy sikerült egy kicsit Édesanyámmal megbeszélnem a mostani helyzetet, azt hiszem most fontos az ő véleménye (hűha) de hát ez az igazság, ő mondta mostanában a legértelmesébb véleményeket. De hogy apám....?! Az akiről sose gondoltam, hogy keresztbe tesz nekem, aki mindig rámhagyta mit csinálok, tudta úgy is jól döntök, most mi a fasz van vele.

Végre úgy éreztem, jobb a kedvem, mások is észrevették, napok óta hallgattam, hogy meglátszik. Mára már be is vallottam magamnak, hogy lehet ez így jó lesz, erre sikerül 10 perc alatt elrontania mindent. Ráadásul senki nem számított rá. Senki. Édesanyám sem érti mi ütött belé. Ez engem nem érdekel, az érdekel miért is kéne magyarázkodnom arról mit miért és hogyan is teszek, hisz sosem kellett. Értem én, hogy aggódik, de ez az én életem, úgy sem fog érdekelni mit mond, hisz eddig sem befolyásoltak semmiben. De azért köszönöm, hogy mindent elrontott, most annyira sem tudom, hogyan hozzam rendbe a dolgokat, mint eddig. Mindent elrontott. Mindent.

Nagyon nagyot csalódtam benne...