belefaradtam

Egyszeruen nem birom... ez most elegge elfuseralt bejegyzes lesz, nem kotelezo elolvasni, de muszaj kicsit nyavajognom..

Nem birom elviselni mar a kornyezetem, nem tudok ugy felkelni ,hogy kedvem legyen kimenni az utcara. Mar a gondolattol is rosszul vagyok, hogy emberekkel kelljen lennem..

Nem birom elviselni a hazugsagokat amekiet a fejemhez vagnak. Nem tudom felfogni, hogy nezhetnek ennyire hulyenek az emberek. A legaljasabb dolognak tartom,gyulolom a hazugsagokat, a hazug embereket.

Faj, hogy mindent megprobalok megtenni, hogy jobb legyen, de minden csak rosszabb lesz.

Faj,hogy ez tortenik... 

bámulom a tömeget, már semmit sem érzek....

Az elmúlt pár napom az elvártnál is jobb volt, jó kedvem volt egésznap, csupa meglepetés ért folyamatosan. Úgy érzem kicsit megváltozott a felfogásom. Mindennel kapcsolatban, magammal és másokkal szemben is. Persze ez nem így hirtelen jött ez csak egy meglátás...

A legmeglepőbb dolog az volt számomra, hogy szerdán a pszihinénimnél, sokkal könyebben tudtam beszélni arróla bizonyos dologról, róla. Nem mintha annyit szoktam volna róla beszélni, de most "ment". Igaz nem végig, de nem is erőltette. Furcsa volt, hogy eleinte nem szorult görcsbe a gyomrom, nem éreztem a szorítást a nyakamon. Bár, most ahogy ezeket leírom, sajnos minden megtörténik, de ez ellen nem tudok mit tenni, nem tudom, hogy ott hogyan sikerült. Az a baj, hogy hallani akarja majd a folytatást, és én képtelen leszek elmondani. Képtelen vagyok újra felidézni, azt ami a legrosszabb rémálmom, ami nem hagy aludni. Nem tudok rá gondolni. Csak akaratlanul, véletlen. Hülyén hangzik, de magamtól soha nem tenném. Utálom őt. Gyűlölöm, a gyönyörű mosolyával együtt. (hogyan tudok ilyet írni róla?) furcsa volt, visszagondolni, az utána való időszakra is, legszívesebben pofán vágnám az akkori énem, miért kellett akkor is egyedül lennem, szólnom kelett volna, és nem őt védenem... nagyon szerettem...

Aztán, nem tudom, hogy bátorkától, a választott érzelem elnyelő tárgyamtól, vagy azért mert már kimerültem teljesen, elég jól aludtam az elmúlt pár napban, álmodni sem álmodtam semmit...Enni még nem nagyon megy, és az orvosok is baszogatnak már. utálom a májamat is.

Kedves Vilmos nélkül ez nem menne, padló alatt lennék most...

furavagyok

megint nincs kép de leszarom.

-

Érdekes volt ez a hét. A keddi fontosabbnak vélt bejegyzéseim, idén már szerdaik lesznek. Egyenlőre. Rohadt nehéz volt megint a pszihinénivel beszélni, rengetegszer majdnem elbőgtem magam, ez most kurva nehéz lesz ebben az időszakban. Ő is akar változtatásokat behozni, ettől meg végképp tartózkodom.

Keresnem kellene egy tárgyat amibe belerakhatom az álmaimat, rossz emlékeimet az elmúlt időről. kurvára nem találok semmit, lehet ez is az én hibám.

Megmondta ő is, hogy ez szenvedős lesz, de nem nyugtatott meg semmivel sem.

Ugyanugy fosul alszok, jönneka hülyébnél hülyébb álmok, nem tudok még mindig enni, a májam meg lassan feladja.

BASSZUS KULCS HAGYJAM MÁR ABBA 

azzigen

basszusbasszusbasszus.

Tul vagyok az eddigi legdurvább éjszakámon... Sajnos már annak örültem, ha fent tudtam maradni, egyszerűen nem akartam álmodni... 

Tudom, hogy ezek nem történhetnek meg velem megint, főleg nem a tegnapi variációban. Sőt... most inkább biztonságban vagyok. tudom. Csak nem tudom magam túl tenni még mindig. Lelkileg most nem olyan tré, mint tavaly, napközben semmi jelét nem látom, csak álmomban zaklat a dolog.

Ettől eltekintve, nem vagyok szarul most, a májam is csak kicsit basztat, de az csak a stressz miatt most. Lassan megyek be, megbeszélésre, hogy mi lesz ebben az évben. Kiváncsi vagyok, nem akarok nagy kórházas beutalót kapni, nem bírnám ki, ha be kéne feküdnöm. 

- 

Egyhangúak a bejegyzéseim mostanában.(nem örülök) 

i can lie, i like it

Kicsit parásan teltek a napjaim mostanában, az a baj, hogy magamat is agyon stresszelem minden hülyeséggel. Tipikusan olyan vagyok, hogy mindenben a rosszat látom, nem a jót. Pedig gondolom mindenben kéne lenni valami jónak nem?! Csak nekem valahogy nem igazán akar ez működni..

Sikerült aludnom egyszer-kétszer, bár még mindig küszködök, és már szomorú is vagyok miatta. Mellesleg meg félek az elkövetkezendő időtöl, hogy hogyan fogom megoldani, a kurva sok változást.

Jó lenne ha sikerülne, mindent leszarnom, lesz ami lesz alapon várom a következő heteket, és még ma jól érzem magam.  pontttttttttt

ahhhajjj

Tudtam, hogy nem kellett volna, azt a buzi pizsit felvennem, nevetséges, hogy ilyen paranoiás vagyok, de ez van. Ki fogom dobni esküszöm. 

Oké, hogy volt nyugodt éjszakám, de a mai nap után nem hiszem, hogy nyugodt tudnék maradni. Utálom, hogy ilyen közel van, sosem tudhatom mikor futok össze vele. Miért pont ma kellett? Buszke vagyok, hogy nem vettem tudomást róla, vagyis próbáltam, szerencsére sikerült negatív jeleket küldenem felé, nem jött oda, csak vigyorgott. Ezzel nem tudom mit kezdjek. Borzasztó volt, hogy negyven percen keresztül mögöttem ült, nagyon féltem. UTÁLOM MAGAM MIATTA.

Lassan hajat kéne festeni, hogy ezt befejezem.

az én kurva anyámat

amiért ilyen vagyok, mi?

Nem is hiszem el, hogyan lehetnek az emberek ennyire kapcsolatfüggők. Vagy nem is inkább ez a lényeg, én is tudok ragaszgodó lenni, de ettől függetlenül utálom az embereket, bár azért nem szeretek egyedül lenni. Ja, meg van a saját kis világom, nem igénylem az új emberek társaságát, nem is áll szándékomban más társaságot keresni. Igaz néha szar, hogy nincs körülöttem meg az a mennyiség ami egy átlag embernek adott, nem tudok aközött válogatni épp kihez vagy mihez lenne kedvem.

Tegnap mikor elvártad, hogy én is meséljek, kicsit el is szomorodtam, hogy nincs miről. Fájdalmasan hangzik, de tényleg nem történik semmi. Azt nem tagadom, hogy kicsit összeszorult a gyomrom amikor róla kellett volna beszélnem, még mindig nem tudom elhinni...

Faszomat bele az egészbe. Morci lettem, megyek aludni... mi lesz velem?

ez nem a csodaország

Lehet, hogy így nem fogom sokáig bírni, vagy csak valami nagyobb változás kéne, lekötnöma figyelmemet, hogy tudjak aludni. Nem érzem magam biztonságban, félek az álémoktól, pedig tudom, hogy az nema valóság. Annyira rástresszelek az egészre, hogy ha akarnék se tudnék mást álmodni. Nem tudom meddig fog tartani, de közel állok ahhoz, hogy megint nagyon fosul legyek.

Fura, hogy nem nagyon beszélek ezekről senkinek, pedig lehet könnyebb lenne. Kicsit félek mások véleményétől, hisz nem tudják min megyek keresztül, nekik egyszerű azt mondani, gondoljak másra.

Akkor is másra kellett volna gondolnom mi? Biztos akkor nem törnének rám random emlékfoszványok. 

Szar ez így.  

sose volt mindig van

Szomorú vagyok, mert úgy néz ki még mindig nem tettem magam túl teljesen a történteken. Újra meg újra előjön bennem valamilyen formában, valahogy mindig eszembe jut. Másfél éve, pontosabban tél volt emlékszem és akkor is Lacházán voltam. Akkor álmodtam át újra utoljára. És most a héten. Szörnyű érzés arra kelni, hogy remegek a félelemtől, és minden olyan élethűnek tűnt. Fájt minden porcikám. Féltem.. Gyűlölöm. Ráadásul a gondolom a sokk hatására rettenes májgörcseim vannak folyamatosan..

Ezt félre téve, és egyéb apróságokat, egész jól telt a hetem, különösképp amikor sétálni voltam a dunaparton, egyedül, az olyan furán jó volt. De tényleg.

penis

Nem lett nagy a változás, de mivel nem történt semmi drasztikus, ezért finoman fejeztem ki magam. Most elég sajátmagamnak felfogni a történteket.

Kicsit hiányzik a pszihinéni, nem is gondoltam volna, hogy ennyire fogok függeni tőle. Nem a buta tanácsai, észrevételei, bunkó beszólásai (najó talán) hiányoznak, hanem az, hogy úgy beszélhessek valakivel, aki csak ezt az oldalamat ismeri, hogy nem kell neki hazudnom, mert neki úgysem tudok, tud ő mindent..Pedig most lenne mit mondanom. Vagy kérdeznem, tudom is én, minek járok oda.

Jól telnek a napjaim most, bár érzem, hogy valami nincs rendben, megcsapott a változás szele, vagy mit szoktak mondani. Reménykedem, hogy nem lesz túl nagy. Legjobb lenne ha nem is csapkodna. 

 

awakened

Teljesen más minden...

Mármint a hozzáállásom. Tényleg próbálok pozitív maradni. Jó hétvégém volt, rengeteg dolog történt körülöttem, és megpróbáltam mindent a saját javamra fordítani. Tanulni mindenki hibájából. Vagy valami olyasmi. Amikor ilyen dolgok történnek a környezetemben, mindig örülök a saját hülye fejemnek, hogy "ilyen" problémáim nincsenek, magamnak köszönhetően. További okok, amiért nem szeretem az embereket. A saját tulajdonságaimat annál inkább.

Egyébként most full nyitott voltam, próbáltam nyitni mások felé, nekem is szükségem lett volna egy két új emberre. Bár úgy gondolom ez a következőkben rajtunk múlik én biztosvagyok benne, hogy szívesen folytatnám. Sok bennünk a közös már most látom, rokon lélek, társaság utáló. Talán.

Így a hétköznapok is mások, jobb kedvem van, talán Kedves Vilmos kedvét sem húzom le annyira, jól esik amikor ő is mondja, látja hogy jól érzem magam.

Leszámítva a pár rosszullétet, most jelenleg nem érdekel a májam, és nem is akarom.

 

 

Pozítivan állok a dolgokhoz, attól még, hogy nincs velem senki, én itt vagyok és tartom a lelket magamban.

Hiszek benne, hogy jobb lesz, és egyszer nem lesz semmi bajom. Bevallom, félek egy kicsit néha, van hogy ott tartok, szólok másnak is, de amíg csak én tudok róla, csak nekem fáj.

Szörnyű azt látni, hogy Édesanyám nem boldog. Tudom, hogy soha nem volt tökéletes a kapcsolatunk, sőt már nem is lehet, de attól még szeretem őt. Nem tehetek róla, hogy nem az lettem akit ő akart. Arra ott a nővérem. Tehát nem szeretnék még jobban belerondítani az életébe azzal, hogy magamra hívom a figyelmet. Úgy érzem innen már egyedül is menni fog, ha kell egyedül megyek kórházba, de akkor sem hárítom ezt a családomra.

Fontosabb az, hogy a nővérem dolgozzon, szeressék mindenhol és mindene meglegyen, tökéletes legyen.

Én meg majd meggyógyítom magam. 

jóóókedv

Nem véletlen kép, direkt kerestem meg, mert a mai nap után róla is akartam írni. Rohadt jól esik, hogy mindig mellettem van és tudom, hogy én is fontos vagyok neki. Ő az egyetlen akia szemembe mondja. Tudom, hogy nem mindig vagyok vele a legkedvesebb, és nem ezt érdemli,de.. Ő a legjobbat érdemli, remélem meg is kapja, nála jobb embert nem ismerek.

-

Nem mondom, hogy ma is rossz kedvem lenne, sőt felettéb jó, végre tettem is valamit érte. Gyorsan telik az idő, azt hittem szarabb lesz. Jó belegondolni, hogy minden nap lesz valami.

Mellesleg jó érzés volt vele lenni megint, kicsit úgy éreztem másnak is lehetek fontos.Ajj...

...Mit kezdjek vele? Sose fogom megérteni...

sajnos

Ez most megint ilyen szomorkás bejegyzés lesz. Mert nem tudok másmilyennel szolgálni, boccs.

Nem tudom mi történik mostanában, de minden összejön. Semmi sem úgy alakul ahogy kellene, ahogy én szeretném. A lehető összes rossz dolog megtörtént, szépen sorjában, olyanok is amikre nem is gondoltam volna.

Én meg ahelyett, hogy tennék ellene, itthon ülök és búslakodok magamba, hogy ejj milyen rossz. Bár ez valószínű azért van mert, mert már a próbálkozásokat is meguntam.

Főleg ilyenkor gondolkodm el ezeken, amikor egyedül vagyok, keresem a megoldást ellene.

Utálom magam is amiért ilyen vagyok, túl sokat foglalkozom egy bizonyos dologgal, mindenbe belemászok ahelyett, hogy legyintenék rá. Nehéz.

Most ott tartok, hogy nem tartok sehol. 

az a fránya manószemed

Nehezen vallom be magamnak is, de azt hiszem szerettem, ő pedig apró darabokra törte az eddig nem (és azt hiszem továbbra sem) létező szívem.

Eddig fel sem fogtam, nem is értem, miért most jött ki ez rajtam, hiszen ez nem most történt, talán most jutott el csak az agyamig, mi is volt ez.

Sajnálom, hogy "jégkirálynőként" ismert meg, és nem mutattam neki semmi mást.

Talán nem is szerettem/tem, csak vonz a gondolat, hogy milyen lehet vele.

...De mostmár túl késő, ez a gondolat meg marad nekem.

sajnálom

 

Jójó, tudom, hogy rég írtam, elfogytak a mindennapos bejegyzések, de ez van..

 

Nem mintha nem lenne kevés szabad időm, igazából nem csinálok semmit, egy lusta dög vagyok, aki ki sem kel az ágyból. De jól esik, mert nem vagyok egyedül, és amúgy sem lenne máshoz kedvem.

 

Igen, volt, hogy elgondolkodtam, rajta, jó-e ez így, de arra a következtetésre jutottam, hogy nekem ebben a formában igenis jó. Megint csak azt tudom mondani, hogy nincs szükségem más társaságára, segítségére, barátságára, egyebekre.

Két ember van az életemben akikért bármit megtennék, és tökéletesen megvagyok velük elégedve, nem kell más. Hú de mocsok vagyok. Ez van

 

-

 

A kcsg májam, megint szarakszik, nem is nagyon mondom senkinek, itthon végképp nem, mert kitörne a balhé, vinnének rögtöna kórházba. Az meg nem az én ágyam, ott nem fetrengenék szívesen.

 

És ott még puddingot sem adnak. 

 

 

írok egyet

már most hiányzik. én tényleg akartam.

-

huha, ha ez így folytatódik, hamar falnak fogok menni. el sem kezfőfött a nyár, már most azon gondolkodom, hogy elegem van.

nem hiszem el, hogy egy nap el lehet rontani a kedvem, minden lehetséges dologgal. végre azt vártam, hogy zsgmonddal töltsem, minden szabad percem, menjünk végre nyaralani, de nem, nem láthatom 3 hétig. kevésenek tűnik, de még csak két nap telt el, és kezdek megőrülni, hogy mennyi szar történik vele, és én meg mondjuk épp azon töröm magam, hogy jobban legyek, és ne kelljen bemennem. mert nem fogok. eldöntöttem.

nem szeretnék bepunnyadni, menni szeretnék, villággá, minden nap, csak előre, megnézni egy csomó helyet, fényképezni, jól érezni magam. a májam nélkül.

EZ MEGINT OLYAN DEPRESSZIÓS, NYÁVOGOS LETT.

másodpercek kérdése

Nem a kedvem miatt, hanem mert...mert.

-

Vegyes érzések kavarognak bennem, egész héten itthon voltam, ismét a májam miatt. Az hogy megint be kell feküdnöm, nem azért szomorít el mert kórház blablbla, hanem mert nem az történik amit én szeretnék. Azt hittem ilyenkorra, már semmi bajom nem lesz, észre sem fogom venni, hogy semmi sem 100%os. Elszomorít minden egyes alkalommal, rosszulléttel, hogy ez nem javul, hanem romlik. Mégha kihagyásokkal is.

Utálom, hogy felkelek boldogan, jó kedvel, aztán két perc múlva már összeesek a fájdalomtól.

Én már nem is azért nem akarok bemenni, mert jaj de rossz, hanem mert nem látom értelmét. Nem hiszem, hogy ha eddig nem tudtak segíteni, változtatni, akkor ezek után miért lenne más. Miért legyek bent egy hétig a semmiért. Miért történik ez..?

Hozzá kell tennem, hogy ha Kedves Vilmos nincs velem most is, szerintem, kétszer ilyen rosszabbul lennék, addig sem azzal foglalkozom. Vagyis próbálkozom. Az mindig jól ment.

shit happens everyday.

Vasárnapi ihaj-csuha, avagy hogyan ne tanuljunk a turizmus bukás elleni merényletre.

-

Régen volt húdekedvem, bár ez ahoz is fűzhető, hogy ilyenkor minden más érdekesebb. Hirtelen fontosabb áthúzni az ágyam, vagy a csincsillákat versenyeztetni egy rohadt almadarabért. Igaz, ezeket akkor is csinálom, ha nincs tanulni valóm..:D

Tényleg. Nem is értem miért nem ezzel kezdtem. Végre sikerült elintéznem, ezt a kirándulásos dolgot, azt hittem végre nyugtom lesz, erre hála az én imádott pletykás (istenem de fejbe tudnám rugni ilyenkor...) "barátnőmnek" Kálmánkához is eljutott a dolog, aki elővéve a nagy egoját, rámírt (faszom) hogy ő HALLOTTA, hogy MIATTA nem megyek, és hogy én eddig mindenkit le akartam róla beszélni..?! Hogyne! Rohadtul fel tud húzni, hogy ez a nő hall valamit, és tovább adja rögtön úgy ahogy ő szeretné. Nem is az a lényeg, hogy hónapok óta próbálom lebeszélni a saját osztályfőnökömet, hogy balhét csináljon, mert már leszarom, nem is érdekel a buzi feje, de neeeeem, én ki akarom őt rugatni.

Tudod mit? Örülj a buzi fejednek, hogy elintéztem, hogy mehetsz, az ÉN osztálykirándulásomra, aztán meg főképp annak, hogy én nem megyek (sajnálom, hogy nem sikerül találkoznunk...:(((( :D)

Lehet, hogy nagydobra verem, meg hisztis vagyok, de basszus ezt kell hallgatnom hónapok óta, már vége lehetne.

plusz egy

Megdöbbenve veszem észre magamon,mostanában megint, hogy attól az is óckodnom amit a legjobban szeretek.

Kis apróságokon veszem észre, és zavar, hogy nem tudok vele mit csinálni. Mindig mondom magamban az ellen érveket, hisz már nincs okom félni, már rég vége, az a múlt. Mégegyszer nem történhet meg.

Tudom, hogy te vagy az utolsó ember aki bántana, hidd el ez nekem sokkal rosszabb. Remélem nem veszed észre rajtam, vagyis én tényleg próbálkozom, és akkor a legszarabb amikor, magadra veszed... Sajnálom.

Most viszont sokat segített, hogy az utolsó kis kézzel fogható emléket is eltűntettem a szobámból, hála neked, ezen is túl vagyok. Fura érzés volt. Nagyon.

De ennek örömére lesz egy csudi jó ajtóm, meg minden. Emlékek nélkül...

-

Fáj a májam.

bizony

..Sok tét nélküli kedvesség, nekem ez sose ment, én nem vagyok kedves (csak néha blöffölök)..

Egyébként egyik régi képemen sem ismerek magamra, ez tök durva. Nem is én vagyok.

-

Érthetetlen nekem a személyisége. Nem tudom megfejteni. Lehet talán, azért nem mert, bennem van, hogy ne. Nem is akarom igazán... Ezért a sok csodálkozás, ezért nem értem őt. Tök nehéz nekem ez az egész. Nem tudom mi lesz vele, ha ez így marad, oda megy ahova elsőnap akartam küldeni. Nem kaphat polcot, nem-nem..

Ezek mellett, persze eltörpülnek az ismét előtörő rosszulléteim. Nem nagyon mondom senkinek, vagy igazából lerázok mindnekit, egy fáj a fejem-szédülök-szar kedvem van dumával. Pedig tudom, hogy ez most megint komoly, hisz megint ugynazok a tünetek. De nem akarom, hogy érdekeljen, már olyan jól hozzászoktam, utálom amikor ilyen lesz. Utálom a májamat. Utálom, hogy tönkre teszi az életem.

Túl egy hangú vagyok mostanában...

háromnegyed négy

Nekem ez:

A fák, ez jó, igen, kezdjük a fákkal, hogy majdnem
ugyanolyanok; így hajnalban. Kevés a fény. Eléggé fázom.
Bent alszol. Akihez szólhatnék most, az előtt hallgatok;
nem remegek, még ezt a fázást se lássa rajtam.
Mondok valamit magamban. Látom a leheletem. Nézem.
Ebben a ritkás fényben én is csak majdnem ugyanaz vagyok,
félig nyitott szemmel figyelve, hogy alszik minden.
A te szemed, lehunyt szemed ott bent, világos, egyszerű,
mint ilyenkor az ég. Mint ilyenkor bármi. Rá kéne gyújtani,
ezért jöttem ki. Nem. Azért mert nem tudok visszaaludni.
És utálok várni. Föl kéne ébresszelek, mondanom kellene,
igen, hogy nézd meg a szemem színét, egy darabig
hibának éreztem azt is. És nem értem miért kellek neked,
elmondanám, most, kezemen az öled szagával, könnyebb
lenne mégis. És nem tudom hány ölelés kell, akár csak egy napra,
(estig összetartson), szóval, hogy ölelj. Ilyeneket kéne mondanom.
Bent alszol. Nézem az ég súlyos színeit a szív felöli oldalon.
Dohányzom. Jó így. Bár elég hideg van. Jó, hogy betakartalak.
Egyenlők vagyunk. Látod. Ha kivonlak magamból, a semmi marad.

S.M.

-

Már nem csalódok. Csak magamban, hogy reménykedek. Reménykedek abban, hogy más leszek. De ez sehogy nem jön össze, mindig is ilyen leszek. Nem szeretek senkit, és nem is fogok. Mellesleg engem sem szeretnek.

Már nem számít mit mond, nem számítanak a tettei. Az sem, hogyan néz a szemembe, és hogy utána mit tesz. Sem a kis manószemei, pedig tagadja őket, kár.

Azért nem mert, ő sem tud megváltoztatni.. Én megpróbáltam, de ez még mindig nem az én világom.

Amit én szeretnék, nem számít. Senkit nem érdekel.

egy csiga és ő

Nem hiszem el, hogy hogyan lehetek ekkora nyomorék, hogy egy egésznapot átszenvedek.

Értem én, hogy szülinapom van meg minden, talán ez is egy ok amiért így magamba fordultam ma.

Semmihez nem volt ma kedvem, vagyis amihez lett volna elmaradt, így minden mástol is elment...  Miután végigduzzogtam a fél napot a szobámba, magamba tömtem egy doboz raffaelot, meg elmokázgattam, kitaláltam, hogy útnak indulok, de azt is hamar bebuktam mert szar idő lett.. 

Legalább egy rohadt csigával elvoltam egy órán keresztül unalmamban, nem is lettek rossz képek, mármint ennél csak jobbak, csak nem fért ide...:D lényegtelen. ha nem lettem volna bemokázódva az sem kötött volna le.

Egyébként nem sok kellett volna ahhoz, hogy jól teljen a napom, egy-két telefon vagy kedves szó megtette volna...

Persze nem hagyhatlak ki téged, ha te ma nem jössz ide és nem ölelsz meg, nem tudom mit csináltam volna.

tétlenség

Igen igen én is érsze vettem, hogy másképp gondolok rá.. Még mindig nem tudom kezelni a szituációt, félek, hogy túl szép hogy igaz legyen. Olyan amilyennek leírtam, olyan amilyenről mindig és beszéltem. Félek beleélni magamnak. Nem tudom mihez kezdjek vele.

Igy van. Dirket nem beszéltem senkinek róla, erőltetni meg végkép nem akartam. De nem is kell, hisz minden megy szépen magától. Ennek így kell lennie?

Nem értem miért menekülök tőle is.

Már most tud rólam mindent..

És semmi nem érdekli...

Valamiért így is, úgy is mindegy lesz.

Igen már tudom miért volt ilyen ismerős, hisz ezt kerestem, kell nekem, szükségem van a gondolataira. Többször is olvastam már, és most itt van a kezemben, itt is lesz. Biztos vagyok benne.

-

Nem tudom, hogy az élettől, vagy kitől, de kellene egy pofon. Szükségem lenne rá, hogy helyre hozzam magam, hisz nevetséges amit teszek. Várom, hogy az ölembe hulljon minden amire vágyok, ami kellene. Közben meg ha történne is valami, menekülök. Félek attól, hogy megváltoznak a dolgok, esetleg én is.

Ha most is körülnéznék rendesen, és nem csak a saját érdekeimet nézném, rögtön feltűnne, hogy nem vagyok egyedül... Pedig annak érzem magam. Annak akarom magam érezni. 

Nincsen másra szükségem, csak a megszokottra, elutasítok minden újjat. Rettegve menekülök, a gondolattól, hogy ezen Én magam változtassak. 

Jégkirálynő mi...? Lehet, ő mondta, én nem tudom...

Lassan minden más lesz... Mások leszünk..

utálom, hogy magamat hallom vissza a szádból

Elégedett vagyok. Elégedett vagyok azzal ami most van. Bármennyit nyavajgok, hogy mim nincs vagy mit nem csinálok, észre sem veszem, a jót. Nem látom, ami van. Vagy csak félek látni. nem merem magamnak bevallani, hogy így most jó, mert félek, hogy nem marad igy.

-

Mostanában minden nap alátámasztotta valaki, hogy még mindig olyan vagyok mint régen. Ez számomra tökéletes, nem is szeretnék változni. Szeretek ilyen lenni. Szeretek bunkó tapló lenni, és nem érdekel, kinek tetszik vagy nem. Az sem érdekel kit bántok meg, vagy kinek okozok fájdalmat. Felőlem bárki kiöntheti a lelkét nekem, mekkora kcsg vagyok, és miért nem tudok egy kicsit érezni. Azért nem, mert nem érdekel a kibsztt hisztitek, nem érdekelnek a problémáitok. Nekem így könnyebb. Hogy inenntől kezdve, ki hogy viszonyul hozzám az már az egyéni szoc problémája. Mindig is ilyen voltam, nem értem ez miért olyan meglepő újdonság.

Akikre nekem szükség van azok így is igénylik a társaságom. Mellesleg megjegyezném, ha ők degradálnak le a viselkedésem miatt, azt még megértem, rajtuk kivűl, belefosok a véleményetekbe.

-

És ismételten muszáj, mert ez számomra örök.

ha keresnéd hogy hol vagyok

rég volt <3

-

Ez az elmúlt két nap teljesen megviselt lelkileg... Nagyon sok minden összegyűlt bennem, ami miatt kiborultam, összeestem. Megtelt a pohár, sőt még túl is csordult. Rengetet gondolkodtam a múlton, a történteken, apróságokon, olyanokon is amin nem kellett volna...

...Kicsi korom óta tudtam, hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek, vagy hogyan szeretnék kinézni, milyen ruhákat akarok majd hordani. Általában mindent elterveztem előre, és olyan típusu kisgyerek voltam, aki mindig bizonyítani akart. Hála a szüleimnek és családomnak, folyamatosan romlott az önbecsülésem, és már magam sem hittem abban, hogy úgy alakulhat az életem, ahogy azt én kitaláltam... Egy ideig hittem nekik, hisz ők terelgetnek a "jó" irányba elvileg, de hamar rájöttem, hogy ha magamnak bizonyítok sokkal többet ér, mint nekik. Listát írtam gondolatban, mik azok a dolgok amiket szeretnék véghezvinni. Ez a lista a mai napig létezik és büszke vagyok rá, hogy rengeteg dolgot kipipálhattam róla. Egyedül. És a legtöbbet magamnak köszönhetem. Nem érdekel ki mennyit segített, ki hogy örül vagy nem örül ennek, én magamért csináltam/csinálok mindent. Törekvő embernek tartom magam, és kurva nehéz saját magamnak megfelelnem....

..Mostanában ezek a motivációk kicsit feledésbe merültek, már nem tudom magamat bíztatni, és mások is hatással vannak rám. Elveszetnek érzem magam, nem találom a listát a fejemben, és nincs megfelelési kényszerem magamnak. Nem akarok jó lenni. Elrontottak. Elrontott egy csomo minden.

Talán egy kicsit megborult a szokásos rendszerem, és csak kell egy kis idő míg rendbe hozom magam, de most így nagyon nehéz nekem.

jó volt

Ezentúl többet fogok nyavajogni itt, hisz el sem hiszem ki írt tegnap. Már azt hittem valaki baszogatni akart, de amikor megláttam a nevét majdnem leestem az ágyról, és mint valami óvodás kislány, gyomorgörccsel nyitottam meg az üzenetet. (telepátia?!)

Hiányzom neki. Hiányzik neki is minden. És bele sem merek gondolni, hogy ma pesten van, és nem találkozhatunk. Bármit megteszek azért, hogy nyáron lemenjek...

-

Egyébként, minden rendben, jó kedvem van, semmire nem tudhatnék most panaszkodni. Majd holnap pszihinéni után, na akkor...

Ó tényleg ma beszóltak a májamra, éljen. Rég hallottam ilyen frappánsmegjegyzést.

nem értem...

...se őt, sem magamat.

sírtam.... sírok, folyamatosan. mindjárt elmúlik, de eszembe jutott. sírok miatta, nem azért mert nekem szar, hanem mert miattam lett rossz.

megbántottam. őt is.

fáj... fáj, hogy nem tehetek semmit, messze van.

soha nem beszélek róla. magamnak sem.

hiányzik. mindig.

vele akarok lenni. ott. messze innen.

érte itt hagynék mindent,mindenkit...

félelem, rettegés, satöbbi

Lassan telik az idő, de tényleg. Sivár kis életemben, nem is tudom miért,sőt oktalanul várom, hogy legyen változás. Felemészt a tudat, hogy tudom, még egy ideig a közelemben lesz. Mert sajnálatos módón, az én hibámból, részese lett nekem. Pedig nem akartam. Azóta küzdök, hogy lekaparjam magamról, mintha csak valami élősködő lenne. Mert az is. Számomra csak egy rohadt kis rovargeci.

-

Tegnap rengeteget gondolkodtam, hogy így akarok-e élni, hogy mik a terveim... Rájöttem, hogy nincs egyetlen olyan dolog sem, amit most másképp csinálnék. Motivációm sincs rá. Ötletem sincs a jövőre tekintően, tehát azt sem mondhatnám, hogy majd pár év múlva. Pedig valószínű, úgy lesz... egy-két év, és a fele "baráti" körömet elvesztem, elmennek, itthagynak. Lehet egy kicsit negatívan állok hozzá, de ez így van, nincs mit rajta szépíteni. Nekik megvan az álmuk, tudják merre tovább. És én? Nem én nem... Egyenlőre semmi érdekfeszítő életképet nem látok magamelőtt. Igazából én vagyok a senki. Egy Senki vagyok..

.. Őszintén? Szeretem a kis Senki jelenlegi helyzetét.

ennyi volt

Irigy vagyok...

Irigy vagyok másokra, mert olyan könnyen megy minden, könnyen lesznek boldogok. Könnyen szeretnek, és minden olyan egyszerűnek tűnik.. Ameddig én senyvedek a saját kis elbsztt világomban, próbálom leküzdeni azokat a hibákat, amelyek a múltban ragadtak rám, másnak ez csak egy csettintés.

Nem tudom kiverni a fejemből, hogy mindig valaki hozzá vágja a fejemhez, mennyire nyomorult vagyok érzelmi szinten. Ez így van. Magamtól is félek, nem hogy az érzéseimtől. Még mindig élénken él bennem, az összes emlék, nem tudom feledni egyetlen egy pillanatát sem, emiatt vagyok ilyen. Lehetetlen belegondolnom, milyen nehéz volt idáig is eljutnom. Kurva nehéz valaki szemébe úgy belenézni, hogy százszázalékosan megbízhatok benne, pedigtudom hogy így van. Ez nekem a legszarabb. Hisz én mindent megteszek, hogy jó legyen.

Irigy vagyok mások könnyelműségére...

"- Nézze - vetem oda szegény magányos arcába - Engem ez most nem érdekel, maximum annyira, hogy szeretnék hópehely lenni, könnyedén zuhanni a gumiktól felmelegedett aszfaltra, aztán elolvadni, megszűnni, meghalni, elpusztulni, mert fáradt vagyok és nem érdekel a folytatás, mert nem tetszik ami körülvesz, a hideg magányra ítéltetés gondolata, mert nem tetszik hogy az emberek őszintétlenek és mert nincs erőm és türelmem őszinteségre tanítani őket, pláne, hogy én magam sem vagyok az, tehát az egész egy nyálbő hazugság lenne, szóval, én csak meg akarok szűnni..."

-

Úgy érzem mintha, mindez már egyszer megtörtént volna. Vagy többször. Jól érzem magam, de mégsem. Annyira szerda van, annyira érzem még a keddet. És most még el is gondolkoztam, hogy többet nem megyek. Lehet csak azért mert, félek a valóságtól, nem tudom. Hisz ez elvileg csak értem van, mégsem tudom elfogadni. Félek, hogy valaki megmondja, mi is folyik valójában, mitől kéne tartanom, mire kéne figyelnem. Valaki csak segíteni akar, és én őt is el akarom lökni, mint mindenki mást... Pedig ő lenne az egyetlen személy, akinek nem tartozok magyarázattal arról, milyen vagyok és miért....

...Igazából az egészben az a legnehezebb, hogy a hétfő estém és a kedd reggelem azzal telik el, hogy átgondolom az elmúlt hetet. Aztán ugyanaz a megszokott rend; bemegyek, váltunk egy-két jó a hajad, kérsz kávét kérdést, leülök, és ő egyből levágja milyen kedvem van. Mindig ugyanazzal a mondattal kezdem általában: -Most nincs semmi különös... utána meg azt veszem észre, hogy árad belőlem minden, és már csöngetnek is.

és az jó dolog!...nem az?!

Most épp a lila haj a menő.

-

Nehéz összeszednem a gondolataimat, hát megint csalódtam magamban. Csalódtam mert, ismét belebeszéltem a fejembe egy olyan helyzetet, ami sosem lehetne igaz. Lehet, csak számomra nem. Nem is értem, miért akartam elrontani azt az idili állapotot amiben benne éldegélek immáron lassan három éve. Büszke lehetnék rá, hogy az a fajta lány vagyok a szemében akire bármikor számíthat. Szerinte. Szerintem nem, de ő így látja. Kicsit naívan áll hozzám még mindig.. Nagyon jól esik, hogy sokszor tudatosítja bennem; vigyáz rám... Ameddig nem tette, észre sem vettem, hogy van miért..

...Remélem ma látta a szememben, hogy félek, mert most bármikor elveszíthetem...

-

Mellesleg nagyon rég írtam Rólad. Rólad akire semmi nem vonatkozik pl. az előző bejegyzésemből. Be kell valjam, nehéz lenne nélküled. Nehéz lenne túl élni ezeket a szürke, magányos hétköznapokat. Tudom, hogy bármikor számíthatok rád, imádom, ahogy aggódsz de nem mutatod ki. Érzem, hogy ha egy kicsit is, de én is fontos vagyok neked. Vagyis remélem. Érdekel mi van veled, szeretem hallgatni ahogy mesélsz, szeretem ahogy megölelsz, és beletúrsz a hajamba, akármi történhet mégis számomra az a legfontosabb, hogy boldog legyél. Számomra Te vagy a legfontosabb..Nem tudom, hogy alakult ki ez a kötődés, ezt más nem is értheti. A saját kis világunkban élünk. És én szeretem ezt a világot. Lehet, hogy nem felhőtlen mindig a kapcsolatunk, és van hogy gyűlöllek, és te is engem, de akkor sem tudok anélkül eltölteni egy napot, hogy ne gondoljak arra, mennyire Szeretlek és fontos vagy nekem.Te vagy a legjobb barátom. Vagy valami olyasmi. ♥

Azért írtam le, mert amugy nem mondanám, de te ezt is tudod...

szarban vagyok

Jelen pillanatban semmi pozítivat nem tudok mondani... Rájöttem, hogy amiért ilyen vagyok, annak a legfőbb oka, amiért ilyen vagyok.

Nem tudom, hogy miért, vagy csak ma érzem magam ilyen nagyon magányosnak, de ez így is marad egy ideig az biztos... Talán az a baj, hogy nem teszek érte semmit. Nem is hiszem, hogy magányos vagyok, nem kell nekem egy bizonyos ember sem, hanem csak az érzés, hogy számíthatok valakire...Ma egésznap azon gondolkodtam, hogy egyedül vagyok. Nincs senkim. Senki olyan nincs az életemben, akire úgy tekinthetnék, hogy tudom, bármit megtenne értem ill. fordítva.

Túlságosan is elvagyok a saját világomban, nem is foglalkozok a gondolattal, hogy ennek máshogy kéne lenni. Monoton napjaim vannak, minden nap ugyanaz a megszokott, jónak mondott változatlanság.

buta vagyok nem helyes

Ennyit az egészről, ismételten befuccsolt, a kisérletem, hogy egy kicsit változtassak... És akkor még probálom rendbe szedni a kis gondolataimat, meg, hogy ha eddig jó volt így vele, most is jó lesz. Bár ez relatív hisz, most nem csak én vagyok. Ismét..

Arra meg, hogy miért vagyok egyedül, pedig nem kellene, csak annyit tudok mondani, hogy ilyenkor mindig eszembe jut egy bizonyos mondat, szó szerint idézem:-Hát de a Nika olyan mintha fiú lenne, ő az egyik legjobb haverunk!- Ennyit erről, innentől kezdve nem is gondolkodom, azon miért fogok ki degeneráltakat akkor is ha én sem szeretnék épp egyedül lenni..A többségnek nem egy ilyen lány kell. Nem vagyok sem kedves, sem aranyos senkivel. nem érdekelnek az érzései, hogy megbántom-e. Ezért..

..De nekem ez így tök jó, most boldog vagyok, minden a legnagyobb rendben van, imádom a napjaimat, és ahogy szalad az idő.

bazdmeg nyuszika a fűnyíródat

KEDD;PSZIHÓNÉNI

Szóóval, bizonytalanság van elbizonytalanít a tetteivel, mondataival.

Ismét a polcos jelenethez tértünk ki ma, helyezzem el. Nem helyezem, neki nincs helye rajta. Azt mondod, negatív vagyok? Lehet. Te sok mindent mondasz. Olyat is amit nem kéne. Látod, én gondolkodom. Nem,nem -Én csak akkor gondolkodom, ha már nagyon muszáj!- Akkor itt jön az a rész, hogy fűnyíró....

...Vázolom a szituációt; kereslek, együtt vagyunk, mondanék valamit, de átfut egy gyönge kis gondolat az agyamban, hogy ne, ne mondjam ki, mert rossz lehet. Rosszul fog reagálni, vagy legalábbis szerintem.. Ójaj, itt már építem egymásra az okokat, miért ne mondjak bármit is. Itt már eszembe se jut az a rész, mi van ha te is várod...Tehát mire odajutnék, hogy kimondjam, hoppá esetleg cselekedjek is, már rég megbszhattad a fűnyíródat..

..Aztán nézzünk most téged.Látom rajtad, bszki, hogy ugyanezt csinálod, látom, hogy mondanád, de nem teszed, és kattog az agyad, és aztán mondasz valami teljesen oda nem illőt...És akkor itt vissza is kanyarodtunk ahhoz a mondatomhoz -Na ez elbizonytalanít...-

Utolsó kérdése között elhangzott, hogy ki az akivel nem fűnyírózok? Gondolkodás nélkül böktem ki a nevét Kedves Vilmosnak..

-

eternal darkness

Hogy kössünk kompromisszumot? Ez most komoly? Nem is igazán tudom, hogy mire véljem az egész szituációt, vagyis inkább jeleneteket amik ma lejátszódtak... Kikéred magadnak, hogy szükséged van erre meg arra. Aztán mikor kedvesen, megadnám, ledegradáló beszédet tartasz rólam, és a szokásaimról. Értem én, hogy nekem akarsz jót, és vágom mi van... És igen kicsit magamba is szálltam, hogy nem először "szidsz" le a mókázások miatt...

...Csakhogy tudd, nem, nem szeretnék ilyen életet élni, nem akarom mindig ezt csinálni, de ameddig nincsen motivációm, hogy rendes életet éljek, rendes tervekkel, emberekkel, nincs más jó. Nem tudom más jót mondani. Talán Téged...

...Téged? Még most sem tudom, mit higyjek. Mit kéne tennem? Egyáltalán van valami? Lehet valami? Vagyis inkább, én afelé húzok, hogy ne változzon meg semmi, maradjon így minden.

Én így is segíteni fogok, ma megígértem, de kompromisszumot nem kötök.

and suddenly..

Szó mi szó, a tegnap kicsit máshogy alakult, mint terveztem, de így is isteni volt....

..Bár az helyzet, hogy azt hiszem túl vagyok életem egyik legdurvább mókázásán, viszont nagyon vicces volt..:D Szerintem. De csak szerintem..:D

Jó volt így kelni, vele lenni egésznap, beszélgetni, és érezni, hogy érdekli is amit mondok.

-

Ezt félretéve az égvilágon semmi változás nincsen, ugyanaz a semmittevés, lustaság, menekülés. Menekülés újból Kálmánka elől, bár úgy érzem jó úton haladok, hogy lekopjon. Igazából ennél jobban már nem tudom leszarni, nem tudom mire vár.

Óóó..Máj! Máj? Igen, yess hétfőn ismételten rosszulás volt, elszállítás, egy órás masszás, furcsa kérdések, másnap ismét görcsök, Szmessnél alvás suli helyet...

-

Sajnálom, de ez már a miénk/enyém.. Szerelmes lettem. A számba.

lehetetlen

A hétfői, ledegradálás után, nincs kedvem nyilatkozni anyámról, és a viselkedéséről, inkább még mindig kerülöm az egész szitut ha lehet...

-

A tegnapi esténk után, nem is tudom, hogyan fejezhetném ki magam... Nem tudom szavakkal kifejezni azt, amit akkor éreztem amikor átölelt... Pillanatok alatt képes lettem volna elaludni és tudtam, hogy sikerülni is fog, nem fogok rosszat álmodni, mert hihetetlenül biztonságban éreztem magam. Élveztem, ahogy hozzámbújt, ahogy fel-fel keltem arra, hogy simogat, és én csak mosolyogtam... Vagy ha felriadtam, rögtön odaszorított magához.. Nagyon rég aludtam ilyen jót mostanában, mint vele.. Egészen eddig a pillanatig is eltölt valami, kellemes érzés, olyan nyugalom féle. Most érzem, hogy jobb.

De azért még mindig nem tudom mit tegyek, hisz őt semmi kép sem akarom elveszteni, ill. más viszonyt fektetni vele. Az biztos, hogy sokat fogok vele aludni...

-

Ezt még a cookiemonstas este emlékére

nem érzem, hogy fáj...

Ez szokott a legtöbbször hiányozni.

-

Csütörtök. Csütörtök óta, félelem van bennem, csalódottság, és kezdem elveszteni az összes reményem. Elvesztem az iránt, hogy valaha is jó lesz itthon. Mindenki tudja, hogy szeretem a családom, arról már viszont nem tudok mit nyilatkozni mi az érzés felőlük. Gondolom szeretnek, muszáj szeretniük. Egy gyerek életében, sokszor megfordulhat a fejében, milyen jó lenne, ha egy kicsit nem vennék észre, láthatatlan lenne. Bevallom nekem is. Viszont egy idő után, összeszorut hassal könyörgök, hogy valaki vegyen észre.. Azt, hogy itthon vagyok, szóljon hozzám valaki.... Hogy a saját Édesanyám megöleljen, és azt mondja; Nincs semmi baj, én itt vagyok...

Ha valaki megkérdez, miért nem szeretek itthon lenni: Ezért. Mert az otthon sem szeret engem. Nem szereti a társaágomat.

Nem tudom mit csinálnék, ha nem lenne, hova mennem...

nem csak egy.

hova lett a kép:?

ha a szívem látnád...az azért fagyos, mert kajak hibernálták...

-

Basszus... Nem tudom mi van velem... Lassan majdnem két hete, de biztos, hogy több mint egy, krv szarul alszom. Minden éjjel rosszat álmodok, van hogy sírva, remegve, leizzadva kelek fel. És minden nap mást, egyre rosszabbakat, hülyeségebbeket. Már több mindent kipróbáltam, altató teákat satöbbi, van hogy fél nyolckor lefekszem, hogy kialudjam magam, de nem megy. Minden estém szörnyű, és már kezdek kiborulni. Biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi lelki álapotom a tettes, és reménykedem, hogy hamarosan elmúlik...

Tervezgetem magamban, ismét, hogy hogyan fogok kimászni megint ebből az időszakból, úghogy már nincs sok hátra. Eddig mindig sikerült, hát most is fog.

Remélem a péntek este kicsit segíteni fog, én tárt karokkal várom. Plusz van bennem egy kis reménykedés, hogy ott összefutok vele.

-

Hangolódom...

utálatok tömkelege

Tesók..:)

-

Lassacskán, elfolynak a napjaim, egymás után, észre sem veszem, hogy másnap van. Kezdek megint abba a stádiumba kerülni, hogy már a saját véleményemre sem vagyok kíváncsi, csak fetrengek, és azt sem akarom, hogy wcre kelljen menni. Utálom ezeket a korszakokat, mindig azon gondolkodom, miért vagyok ilyen meg olyan. Tökéletesen belekerülök abba a hibába, hogy önmagamnak generálom a problémákat, és bebeszélem magamnak a sok hülyeséget. Eközben meg tudom a feléről, hogy nem igaz, de jelen esetben annak vélem.

..Tipikusan ide tartozik, hogy a legjobban azért borulok ki, mert nem azoktól az emberektől kapok segítséget akitől én elvárnám. Ezért akiktől kapok, nem érdekelnek. Tudom, hogy ez egy szemét dolog, de hát, kérlek, mikor érdekelt ez engem. Ilyenkor még az sem érdekel, ha kúsznak-másznak előttem. Ilyenkor tényleg szeretek egyedül lenni, kivéve, ha egy-két emberre számítok. De azok az emberek már nincsenek. Egyedül maradtam, tudom. Csak reménykedem.

-

Ezen a hétvégén, igaz, közrejátszik az éppen tartó átmeneti magamba zuhanásom, de szörnyen rosszul éreztem magam kint, kiborultam, elvonulva szidtam az összes eszembe jutó embert, akit a vadászathoz kapcsolhatnék. Kezdem megutálni az egészet, hogy kint kell punnyadnom, ami persze nem kötelező, de az oviba se volt kötelező megenni a spenótot, még is mindenki megette...

Menekülnék a saját világom, igazságom elől, de nem tudom merre menjek, hová tartsak, és kezdek kicsit elbizonytalanodni..

-

Nagyon megszerettem.

boldogság?

szeretem a septumom.

-

Boldogságnak azt nevezzük amikor... Mit nevezünk boldogságnak? Vagyis ki mit hisz annak? Relatív, bizony hisz tudtommal nem az ami szerinted az. Lehet, hogy valakinek egy érzés, egy röpke menyország, egy tárgy, vagy egy pillanat amiért ölne. Vagy talán egészen más. Vagy nem is ismerik. Az is lehet, hogy csak azt hiszed, tudod mi neked a boldogság, pedig semmi közöd nem volt még hozzá, talán nem is lesz, csak beletörődsz, és elhiszed, igen boldog vagy.

Nekem mi a boldogság? Számomra a boldogság...

...Amikor kiráz a hideg az utálattól amit mások iránt érzek...

...Amikor elmegyek fényképezni és csak megyek a nagyvilágba saját fejem után...

...Amikor ropog a hó a lábam alatt, vagy épp szakad...

...Amikor egy sötét szobában zenét hallgatok...

...Amikor bemókázva megyek végig az utcán, ésminden neszre felfigyelek...

...Amikor érzem azt a bizonyos illatot...

...Amikor nem fáj a májam...

...Amikor már tudom, ismét egyedül vagyok...

Azt hiszem ahogy ezt a pár példát így most visszaolvastam, rájöttem, hogy semelyik nem szól másról. Nincs más aki beleszólna a boldogságomba. Vagy lehet, hogy én is csak elhitetem magammal, hogy számomra ezek jelentik a boldogságot, talán én is elveszek a szürkeségben, mint mások...

...Nem vagyok boldog

say something about the blue eyes

Oké hát ez ismételten elég fura lett, de kezdem megkedvelni, holnap meg már királyság lesz.

-

10 napja nem írtam, és ezt meg is érzem. Vagyis amikor írok egy bejegyzést, és átgondolom az egészet, mindig egy kicsit könnyebb lesz utána. Most meg írni sem tudok, nem tudok sem beszélni, elmondani sem mi van velem. Senkinek. Rohadt nehéz nyitnom, egyre jobban szaladok ki a világból, tegnap még a pszihi néni is kihozta belőlem, sajnos nagyon felidegesített. De szerintem ez volt a célja. Csak utána egy lyuk volt bennem. Egy feketelyuk, egy mély dolog, és olyan üresnek érzem a mellkasom.

Nem tartom normálisnak, hogy folyamatosan stresszelem magam, és remegek mint egy idegbeteg. Pedig tudom, hogy ez nem jó.

-

Megnyugtatott, hogy megvan ♥

idegesitesz

Szeretem ha esik a hó. Szeretem ahogy ropog a lábam alatt. Szeretem az egészet ahogy van.

-

Ez a hét egy rakás fos volt, legalább a hétvégén nem itthon ültem. Jó volt megint lent lenni, kicsikét szar volt a hangulatom, bevallom mostanában, kicsit magam alatt vagyok, megint érzem az ürességet itt bent, és emiatt a májam is ki van. Tudom hogy ez nem normális és megint kéne kezdenem magammal valamit, de egyedül vagyok, rohadtul nincs senkim, így meg nem érdekel, eldepizgetek magamba, ez van.

Holnap el akarok menni kreativkodni és mókázni is mondjuk, és megint jól érezni magam.

im feelin like im losin my mind

Tökéletesen kifejezi a kedvem napok óta.

-

Baszki baszki baszki. Nem tudom mi a szar történik velem. Mindig akkor jön mindeki, amikor eldöntöm, hogy jó leszek, jót fogok tenni az elfuserált kis életemmel....A hétévégés beszélgetés Cicával egy kicsit kiverte a biztosítékot, nem gondoltam volna, hogy ennyire kivan az élettől, ki van rám. Vagy csak én voltam ott.

Ezek mellett, az egész karácsonyom úgy telt el, hogy ittam, minden nap, nem vagyok rá büszke, de ez van csak így éltem túl ezt a szeretettel teljes szarságot. Vagy móka ez van.

Szilveszter? Komolyan erről kéne írnom? Annak örültem, hogy nem itthon ültem, bár toszott szarul esett, hogy ennyire semmibe vettek a "barátaim" ebből csak az a tré, hogy tudom, hogy buzi leszek és visszafogom adni. muhahah, hú de durva vagyok. Aztán ja elmentem a világ faszára, eldöntöttem, hogy jól fogom magam érezni. Hát jaja, nem volt rossz, főleg azután, hogy miután rájöttem, hogy mindenki tökéltesen kihasználta egyedüllétemet, és sikerült mindnekinek a szerelmi történetét csalódását végighallgatni, kibaszottul mindenki azt várta, hogy megmondjam a frankót. Őszintén? Szarok bele az összes problémátokba, nekem ti ne sírjatok, nem is ismerlek titeket, gcre nem érdekeltek. Tehát miután elvonultam egy sarokba sírni egy sort magányomba, eldöntöttem, hogy előszedem a régi énem és megyek a fejem után. Ittam ami a kezembe került, aminek a következménye az lett, hogy az este hátra levő része kiesett (szerencsére) mellé egy kis májgörcs, de hát ez már az egyéni szocproblémám, itt csak magamra számíthattam....

..Szóval igen nekem ilyen volt..:)